1.Rész

Reggel hangos ébresztőórám zökkentett ki álmaimból. Igen, tegnap hivatalosan is az utolsó nap volt az iskolában, de természetesen még a szünetben sem tudok magammal foglalkozni. A húgomat kell elvinnem Londonba, egy táborba, és persze ott kell maradnom, hogy vigyázzak rá.. Érzem, hogy ez a nyár nem a kedvenceim közé lesz besorolva.
-Kelj fel Nina, el fogunk késni!-toporzékolt idegesítő, hét éves testvérem a szobámban.
-Nem érdekelsz.-dobtam meg reflexből egy párnával.
-Anyuu! Nina megint gonosz!-futott el, mire sóhajtva felültem, anyára várva, hogy újra kiosszon a viselkedésem miatt. És jóslatom be is teljesedett.
-Figyelj, nem lehetnél egy kicsit.. Kedvesebb?-tette csípőre a kezét.
-Minek?-vontam meg a vállam, majd a mögötte lévő szekrényemhez sétáltam.
Miközben ő magyarázott, kivettem a szettemet, és az ágyamra dobáltam a ruhadarabokat.
-Figyelsz rám?-kérdezte mérgesen, de akkor már a fürdőszoba felé vettem az irányt.
-Nagyon is.-adtam meg rá válaszom, majd bezárkóztam a helységbe.
Anyu mindig ilyen. A reggeleim is mindig ilyenek. Kicsit leszidja a viselkedésem, amire nem figyelek, ezért még mérgesebb lesz, majd próbál jól visszaszólni a kérdéseimre. Ami neki sose megy, állandóan nevetségesen jön ki a helyzetből.
Gyorsan letusoltam, rendbe raktam magam, majd kiszökdécseltem a szobából. Anya már nem volt az emeleten, lement segíteni Zoe-n, szóval végre nyugtom volt. Felöltöztem, a súlyos bőröndömet  pedig húzni kezdtem magam után, még a lépcsőn is. Lent felvettem a cipőm, és Zoeval már indulhattunk is.
-Vigyázzatok magatokra!-anya ekkor természetesen a húgom ölelgette és puszilta meg, amikor tekintete rajtam pihent meg, csak elmondta, hogy ne flegmáskodjak a tanárokkal, és figyeljem a testvérem.
-Oké..-forgattam a szemeim.-Most már tényleg el fogunk késni.-indultam meg a kapuhoz.
Beültem anya kocsijába (apuval fogják közösen vezetni a másik kocsit) és elindultam a tábor felé, drága GPS-em segítségével.
-Bekapcsolod a rádiót?-nyafogott Zoe.
-Nem.-válaszoltam ridegen.
-Légyszí!- vette hisztisebbre a figurát.
-Nem voltam érthető?-kiáltottam, mire annyira megijedt, hogy szerintem egy ideig levegőt sem mert venni.
-Most olyan voltál, mint Sam..-remegett meg gyerekes hangja, mire meglágyult a szívem.
Sam a volt barátom, nagyon durva alak volt, állandóan üvöltött. Ahányszor csak mérges vagyok, Zoe ezzel áll elő. Szerintem jól tudja, hogy ezzel lelkiismeretfurdalást kelt bennem.
-Sajnálom.-motyogtam.
Az út további része csendben telt, amíg oda nem értünk a táborhoz. Ott pedig majd' elhánytam magam.
Sírós, akaratos gyerekek mindenhol. Na ez egy dolog, amit nagyon nem szeretek.  Kinyitottam a kocsi ajtót, kiléptem, és ezzel a képhez hang is társult. Tipikus, hisztis kis hét évesek hangjai.
Láttam magamon kívül néhány segítőt, ahogy láttam ők is unták a dolgot.
-Ott van a tanár!-fogta meg kezemet Zoe, és húzni kezdett a tömegben. Minden nagyobb szitkolózva dőlt arrébb, hogy el tudjak menni, mert Zoe csak húzott.
-El fogok esni!-és természetesen megtörtént a baj, egyenesen az aszfalton végeztem.
Persze nemhogy csinált volna valamit a testvérem, szépen továbbfutott. Én meg csak bosszúsan néztem felé. Majd jól kiosztom, de akkor soha többé nem lesz rossz.
Gondolatmenetemből az zökkentett ki, hogy valaki, aki észrevett végre, megkérdezte, hogy jól vagyok e.
-Persze.-néztem fel, mire egy zöld szempárral találtam szembe magam.

Nyújtotta a kezét, amit szívesen elfogadtam, és feltápászkodtam a földről.
-Köszi.-poroltam le a ruhámat.
-Nincs mit, látom nem túl sokan vettek észre.-mosolygott. Rögtön megimádtam a mosolyát.
-Nina vagyok.-mutatkoztam be, megpróbálva legjobb formámat hozni.
-Ashton.-árulta el, de ekkor egy kislány rángatni kezdte a kezét.
-Aaash!-nyafogta a fiú nevét.
-Igen?-hajolt le hozzá.
-Gyere, segíts kipakolni!
-Oké.-válaszolt neki kedvesen, majd újra rám nézett.-Akkor én megyek. Remélem még látlak, szia!-majd elmentek a kislánnyal.
Egy ideig tiszta vörös fejjel, vigyorogva álltam, nem mozdulva. Látni akar később is! És helyes, meg minden! Éltem legszebb napjainak egyike.
Szerelmesen felsóhajtva átharcoltam magam az embereken, majd eligazitást kértem, és a mi szobánkba mentem. A segítők külön szobákban voltak, nem a gyerekekkel, bár ezt nem értem, mert este is vigyázni kellene rájuk, de mindegy.
Szóval én is kipakoltam, amikor egy lány toppant be az ajtón. Vidámnak tűnt, te volt energiával, meg minden.
-Szia!-üdvözölt.-Melanie vagyok.-nyújtotta a kezét, mire megráztam azt, majd én is elárultam a nevemet.
-Nina.-néztem rá egy erőltetett mosoly keretében, majd újra a cuccaimhoz fordultam.
-Mizu?-kérdezte megtörve a csendet. Nem nagyon volt kedvem cseverészni vele, de nem lombozhattam le azzal, hogy ezt kimondom.
-Semmi különös.-motyogtam, oda se nézve.
-Értem.-reagált.-Én már háromszor voltam itt, majd segítsek?-vetette fel az ötletet.
-Igen, kérlek.-mosolyogtam rá, de az arckifejezés rögtön el is tűnt.
-Akkor ha készen vagy, gyere le az ebédlőbe, okés? Meg fogod találni, ki van írva, és úgyis mindenki majd arra fog tartani.-magyarázta el, majd elköszönés kíséretében elhagyta a szobát.
Mikor végeztem lefutottam a lépcsőn, és tényleg hamar megtaláltam a nagy termet. Újdonsült szobatársam már izgatottan várt, és rögtön körbe is vezetett. A végén pedig az ebédlőbe mentünk vissza, ugyanis egy ilyen megbeszélés volt. A segítők megint csak külön asztalt kaptak, szóval én is ott foglaltam helyet. És csak arra tudtam gondolni, hogy akkor nagy valószínűséggel Ash is társaságunkban lesz.
Szerencsémre pont így is lett, a fiú barátaival ült le elénk. Három másik srác társaságában, amit sajnáltam, mert így nem fog irántam semmit sem kifejezni, ugyanis a fiúk sosem szerelmeskednek "haverjaik" előtt. Kicsit lelombozódtam, de hát ez is több, mint a semmi, így kicsit még vidámabb is lettem, mint amilyen eddig voltam.
Nagyban gondolkoztam, amikor Ash hangját hallottam meg.
-Szia, Nina!- intett, mire én is megajándékoztam egy köszönéssel.
-Te ismered őt?-bökött rám az egyik csapattag.
-Hát reggel óta. Miért, ti ismeritek egymást?-nézett hol engem, hol haverját.
-Igen!- és amikor ránéztem, nekem is kattogni kezdett az agyam.
-Tényleg!- jutott eszembe.-Ő Luke, még a régi gimimből.-csaptam össze csodálkozva a tenyereim. Azért a régiből, mert iskolát váltottam.
Csak nevetgéltem az eseten. Nem úgy ismertem Lukeot, hogy barátok voltunk, vagy ilyesmi. Szerintem most beszéltünk először, de egyébként egy osztályba jártunk, csak nem ápoltunk szorosabb kapcsolatot. És ezért nem értettem, hogy mégis hogy juthattam eszébe.
-Hogyhogy felismertél?-kíváncsiskodtam, mire láthatólag kicsit megrémült. Mármint nem válaszolt kapásból, hanem össze-vissza elkezdett mondani dolgokat.
-Hát.. Sokáig beszéltünk rólad az osztályban, amikor elmentél.-adta meg a választ, mire bólintottam.
-Diákok!- ordított a vezető tanár, mire odakaptuk a fejünket.
Elmondta a szabályokat, a programokat, a vigyázók feladatait, hogy hova mehetünk és hova nem, stb. Már eléggé untam, így boldog voltam, amikor lehetett menni utunkra.
Szóval nekem elvileg Zoera és még másik tíz kölyökre kéne figyelnem,amit nem fogok megtenni, az fix. Nem dalolászok majd nekik este, vagy játszok velük. Néha rájuk nézek, ha baj van segítek, de nem fogok velük egy szót se váltani.
-Melanie..-szólítottam meg a csajt,aki örült, hogy végre segítséget kértem tőle.-Most mi lenne a feladat?
-Hát, ma még semmi program sincs, a vigyázók akár el is mehetnek a városba.-virult.
-De jó!- örültem.-Akkor nem megyünk el valahová?-kérdeztem.
-Elmehetünk.
-És menjünk Ashékkal. Tudod, meg szeretnék ismerkedni velük.-hazudtam. Igazából Ashton közelében akarok maradni, és minél több dolgot megtudni róla.
-Ez még jobb ötlet!- mosolygott.-Szóljunk nekik!-ragadta meg a karom, majd a szobák emeletére húzott. Ott bekopogott egy szobába, és a fiúk nyitottak ajtót.
-Nem jöttök a városba?-kérdezte helyettem is Mel.
-De!- pattantak fel. Eddig láthatóan halálra unták magukat, és melyik fiú mondana erre nemet?
Gyorsan le is mentünk, kiszaladtunk a kapun, ahonnan jött London. Kocsik haladtak el nagy sebességgel az úton, az emberek siettek mindenfele, és még a LondonEye is látótávolságban volt. Én csak elmélkedtem, és követtem a többieket. Végül az óriáskerék melletti folyóhoz léptünk, ki tudja miért.
-Amúgy..-fordultam a srácokhoz, akiket még nem ismertem.-Nina vagyok.-mosolyodtam el.
Kiderült, hogy ők pedig Mikey és Calum. Jófej volt mindenki, szóval jól éreztem magam. Sétálgattunk, nevettünk, meg minden. És ekkor elővettem a telefonom, ami szerint öt perc múlva mennünk kellett enni, és a gyerekeknek is besegíteni. Rohanva, de beértünk időben.
Szememmel keresni kezdtem Zoét, majd amikor megláttam, odamentem hozzá, és barátaihoz.
-Minden oké?-kérdeztem unottan.
-Igen.-válaszolták egyszerre. Engem nem érdekelnek ők, őket pedig én nem érdeklem. Nekem aztán nem baj.
Odaültem a vigyázókhoz, és miközben ettünk, mindenféle témát kibeszéltünk. Hirtelen viszont a tizennyolc évesek mellett odajött hozzánk egy kicsi, szőke hajú lány. Ashton húga, ha jól emlékszem.
-Aaaash!- szólalt meg, mire a fiú ránk unottan nézett, de a kislányra már teljesen boldog arccal.
-Mi van már megint?-mosolygott, mire elnevettük magunkat, mert ez nem a legkedvesebb mondat volt, ilyen arckifejezés mellé.
-Segíts. Bántanak a nagyok.- mondta zavartan a kislány. Viszont itt Ash már nem volt annyira kedves, hirtelen elég komoly hangulatba váltott a "bántanak" szó hallatán.
-Egy pillanat.-nézett felénk, majd húga elvezette a csoporthoz. Nekem sem voltak szimpatikus alakok, tele voltak tetoválva, a stílusuk elég punkos volt, és a szavak, amik jöttek a szájukon, nem kicsiknek valók voltak.
Messze álltak, nem hallottam Ash mit mondott nekik, de azt láttam, hogy a vékony, alacsony haverok eléggé meghúzták magukat, majd egy bólintás kíséretében elhagyták a helyet. Végül a kislány megölelte Asht, majd elfutott, hogy tovább egyen,immáron nyugodtan.
Nem tudom, Ash mit mondhatott a tagoknak, de biztos nem túl szépeket. Ehhez hozzáteszem, a fiúnak nem volt semmi félelmetes a kinézetén, szóval még a hatást sem kelthette, hogy tőle most meg kell ijedni. Viszont a punkok mégis gyorsan kezdték el szedni a lábukat kifele.
És az élet ment tovább, nem beszéltünk erről az asztalnál sem, szóval több infót erről nem tudtam meg.
Végeztünk, kivittük az otthagyott tányérokat és poharakat a mosogatókhoz (persze, mert viszont ezt mi csináljuk), majd felment mindenki a szobájába. És mivel egy szobában négyen voltak,így kaptunk még két lányt a szobába. Az egyik tiszta gamer volt, fejhallgató volt a nyakában, packmanes pulcsiban, kék farmerben és bakancsban ült az ágyán, telefonját nyomkodva. Nem volt beszélgetős típus, csak a nevét mondta el, ami Jasmine volt.
A másik csaj viszont eléggé irritált. Komolyan, már az első pillanattól fogva. Miniszoknyában, haskilógatós pólóban, magassarkúban láttam meg.  Fehér iPhoneján beszélt valakivel, miközben rózsaszín rágógumijával fújt buborékokat. Aztán letette a hívást, és nem túl lelkesen üdvözölt minket.
-Arrébb mennétek?-tette csípőre egyik kezét, mire furcsán ránézve elléptem az útjából.
-Ki ez a ribi?-suttogtam Melanienek, aki erre tágra nyitotta a szemét, majd befogta a számat a kezével.
-Nagy hatalma van, sose nevezd így!-lengette meg arcom előtt mutatóujját.
-Jó. De ő ki?-kíváncsiskodtam.
-Stefanie, vagy Stef, de úgy csak a talpnyalói szólíthatják.-forgatta szemeit.-Amúgy Calum barátnője.-erre eltátottam a szám.
Cal egy kedves fiúnak ígérkezett, nem egy ilyen utolsó liba pasijának. De hát,az a fő, hogy ő legalább jófej, nem olyan, mint a barátnője.
-Jobb lenne, ha a továbbit nem árulnám el. Simán hallhatják.-mondta kémes filmbe illően.-Akár Jasmine is..-suttogta a fülembe, mire mindketten felnevettünk.
Kedves lánynak ígérkezik ez a Mel. Viszont nem értem mi ez a nagy parádé Stefanie körül. Gondolom csak egy csaj, akinek gazdag szülei vannak, és ennyi. Ebbe mi a különleges? Meg kell tudnom, miért nem lehet kimondani a nevét se.
-Kérlek, meséld el!- nyaggattam, mire kinyitotta az ajtót, és kiment.
-Hát, ahhoz el kell mennünk a szobák közeléből...-motyogta, de ekkor mintha lefagyott volna, és csak a vállam fölött tudott átnézni.
-Melanieee!- lengettem meg kezemet  arca előtt.-Na? Mi a liba története?-hiba volt íhy kifejeznem magam.
-Hogy mi?-hallottam a hátam mögül egy lányt. Lassan megfordultam, és szembe találtam magam Steffel.-Ki a liba?-nézett mélyen a szemembe.
-Te.-mondtam, majd nyeltem egy nagyot. Miért kell ilyen szókimondónak lennem?!
-Még megbánod.-rázta a fejét, majd nekem jött és elment mellettem barátnőivel.
-Úristen, te megőrültél?-rángatta a karom Mel, miután becsaptuk a szobánk ajtaját.
-Sajnálom, el kellett neki mondanom.-tártam szét a karjaim.
-Úristen.. Nagy bajban vagy.-rázta meg a fejét, majd komoly arccal sétált el mellettem. Jó. Most már én is kezdek félni.
-Hát, talán újdonsült barátaim bővebben beszámolnak majd.-nyitottam ki az ajtót, és a fiúk szobáját céloztam meg.
Calum jófej, biztos elmondja részletesen, hisz ő a barátja, sok dolgot tudhat. Sőt. Talán mindent.
Ő is nyitott nekem ajtót.
-Bejöhetek?-jó, ez elég furcsán jött ki. Miért kellett ezt mondanom?! Istenem, jól elszúrom a helyzetet.
-Ömm.. Persze.-állt el az ajtóból, mire beléptem.
-Sziasztok! Kérdésem van hozzátok.-álltam félénken a szoba közepére.
-Mi?-néztek rám egyszerre.
-Hát..-tördelni kezdtem az ujjaim. Ez egy jele, hogy ideges vagyok.-Mesélnétek nekem erről a Stefanie ügyről? Hogy miért van hatalma, meg ilyesmi?-mondtam ki.
Úgy néztek rám, mintha ufók lennénk.
-Sajnálom, ez régi dolgokra vezet minket vissza. Nem túl jó emlékek..-törte meg a csendet Cal.

-Ennyire rossz?
-Eléggé.. És Calumnak nem esik jól beszélni erről..-nézett rám komolyan Mikey. Mind úgy pillantottak rám, hogy legszívesebben sírtam volna. Mint akik most haragszanak rám, mert előhoztam egy témát.
-Akkor sajnálom.. Tényleg Calum, nem tudtam..-néztem bocsánatkérően rá.
-Semmi..-legyintett, majd a földet nézve kilépett a szobából.
-Sajnálom.. nagyon.-tört ki  belőlem a zokogás, majd feltépve az ajtót a szobámba futottam, nem várva válaszra. Nem volt bent senki, így szabadon sírhattam. Bűntudatom volt, és most szerintem megutáltak.. Még ha csak kicsit is. És Calum miért hagyta el a szobát olyan gyorsan? Hova mehetett? Nem akartam követni, ha észrevesz, az egész csapat gyűlölt volna, amiért követtem, és még meg is bántottam. Első nap elszúrva, pipa.
A következő időben nem történt semmi. Este mindenki rendbe tette magát, és mentünk vacsorázni. Az sokkal nyugisabb volt. Ahogy tálcámmal megindultam az asztal felé, tekintetem a földre szegeztem, hogy az eset után még a szemükbe se kelljen néznem. Nem beszéltünk.
Az étkezés végén már mentem volna el, amikor valaki visszahúzott.
-Mi a baj?-nézett mélyen a szemembe Ash.
Viszont most nem tudtam arra gondolni, hogy épp kezeimet fogja, és az arcunk sincs túl messze egymástól. Más bajom volt.
-Semmi.-hazudtam.
-Nem szólaltál meg, ránk se néztél.. És amikor elrohantál, sírtál. Mi ez?-vonta meg a vállát.
-Hát, óriási lelkiismeret furdalásom van. Hogy megbántottam Calumot, és gondolom most haragszotok rám...-nyögtem ki, néha felpillantva, nehogy egy könny utat törjön magának.
-Mi van?-ráncolta a szemöldökét.-Nem haragszunk!- eresztett el. Ami nem esett túl jól.-Azt hittem nagy a baj.
-Azt hittem..-motyogtam.
-Figyelj. Ez az első napod, nem tudhattad. De sose hozd fel ezt a témát, ha Cal is ott van. Rendben?

-Persze, oké.-bólogattam hevesen.
-Megbeszéltük.-lépett hátra.-Szia.-ment el mellettem.
-Ash..-szóltam utána. Megállt, és felém fordult.-Tényleg béke van akkor?
-Persze.-mosolyodott el ebéd óta először.
Erre vidámabb lettem, viszont lelkem még mindig nem éreztem elég tisztának..
Megzuhanyoztunk, pizsamába öltöztünk, majd mindenki lefeküdt aludni. Este csak a helyzeten járt az eszem, próbáltam összerakni a képet, de semmi.. És elhatároztam, hogy holnap Lukenál fogok próbálkozni. Ő nem érintett, és még ismer is, jobban, mint a többiek.